Barion Pixel
Kategóriák
Hirdetés

Szentgyónás / feloldozás

Elkezdődött a nagyhét. Ilyenkor szoktak a legtöbben gyónni.

Jelen körülmények között a következő lehetőségek állnak rendelkezésre:

A plébániára lehet jönni gyónni. Javasolt hely a plébánia kert, így egy kis távolságtartással megoldható még járvány idején is.

Ha valaki úgy érzi, hogy nem tudja ezt megtenni, az érsek atya adott engedélyt az egyházmegyében dolgozó minden papnak az általános feloldozásra. Annak az a lényege, hogy ugyanaz a szentség, csak nem kell meggyónni a bűneinket a papnak, csak az Istennek. Tehát ugyanúgy felkészülünk lelkiismeret vizsgálattal, megbánjuk a bűneinket, és a pap feloldozást ad. Ezt megteheti akár az ajtóból, kapuból, utcáról, azokban az esetekben, amikor valakinek nincs lehetősége gyónni jönni.

Az általános feloldozáshoz még érdemes tudni: az általános feloldozás esetén, amikor az azt megkövetelő körülmények megszűntek, így is, úgy is meg kell gyónni azokat a bűnöket mégegyszer. Ez nem azért van, mert a feloldozás ne lenne érvényes, hanem azért, mert a papnak való gyónás olyan nagy segítség és fontos.

Egy másik dolog, amit érdemes tudni, az az, hogy a plébánia kertben való gyónáskor nem kerül senki közelebb a paphoz, mint pl. az élelmiszer boltban az eladóhoz, ráadásul nem kell megfogdosni semmit, mint vásárláskor (kosarat, termékeket, stb.). Tehát érdemes meggondolni, hogy ha valaki elmegy vásárolni, akkor talán gyónni is nyugodtan tud. De erről mindenki maga kell döntsön. Szóval bárki, aki szeretne gyónni, jöjjön bátran és a pap meggyóntatja. Aki szeretne általános feloldozást, szóljon, a pap megy és adja.

Beszéljünk meg időpontot: Skublics Máté +36306291448